2015. január 31., szombat

Gluténmentes kenyér Naturbit No-Corn Mix lisztből

Gluténmentes kenyér
Az első :)

Immáron 5 és fél éve gluténmentesen étkezem, de még soha nem sütöttem magamnak kenyeret. Féltem tőle. Amúgy sem vagyok (illetve már csak voltam) nagy barátságban az élesztővel és sokszor hallom azt is, milyen gyakran sütnek nálam sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkező gluténérzékenyek a kukának (vagy jobb esetben a kutyának) péksüteményt. Tulajdonképpen ez alatt az 5 és fél év alatt nem is ettem "normális" kenyeret. Kaptam ugyan többször is boltban vásároltat, de azok nem igazán ízlettek, többnyire pirítós, melegszendvics, vagy ha szerencséjük volt, guba, máglyarakás lett belőlük. Egyik sem volt igazán friss, puha, finom. Már jó ideje tervezgettem a kenyérsütést, de valahogy mindig csak halasztódott és halasztódott. Tavaly év végén azonban elhatároztam, hogy idén belevágok, megpróbálok én is itthon gluténmentes kenyeret varázsolni, méghozzá még januárban. Hát persze hogy az utolsó napig toltam :)
Ma délelőtt aztán fogtam magam és a Naturbit No-Corn Mix elnevezésű lisztjét és a csomagoláson lévő utasításokat követve (fél adaggal) nekifogtam kenyeret sütni.
Csodaszép 420 grammos kenyérke sült ki, és fogyott is el alig pár óra leforgása alatt. Annyira jó érzés volt puha, kenyér ízű kenyeret enni, aminek a héja ropog a fogaim alatt... mindet megettem, dehát volt is mit pótolni :-)
Olyan gyors ütemben fogyott, hogy fotók a feldíszített - vajas-uborkás-ketchupos-majonézes és vajas-lekváros - kenyerekről nem is születtek. Majd legközelebb. Mert hogy igen hamar lesz legközelebb, az tuti :) Újfent csak azt kérdezem magatól: eddig miért is nem???


Hozzávalók:
250 g Naturbit No-Corn Mix liszt
7 g só
240 ml víz
12 g friss élesztő




Elkészítés:
Az élesztőt feloldottam a langyos vízben, majd hozzáöntöttem a sóval elkert lisztet és a kézimixer dagasztókarjával 5 percig kevertem. Szilikon kenyérsütő formába tettem és radiátorra téve 50 perc alatt hagytam duplájára kelni. Megkentem olajjal, picit bevágtam három helyen, majd 220 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütöttem. Rácsra téve hűlni hagytam. 1,5 óra múlva szeleteltem. 3 óra múlva hűlt helye volt a 420 grammos kenyérnek.

2015. január 22., csütörtök

Kókuszgolyó 2.

Megérkezett a kettes számú kókuszgolyó.
Annyira finomra sikerült, hogy ezen már nem fogok változtatni :)


Hozzávalók:
200 g darált háztartási keksz (recept itt megtalálható)
40 g vaj (nem magarin!)
60 g porcukor
6 g natúr kakaópor
40 g kókuszreszelék
65 g sárgabaracklekvár
25 ml rum (aki nem szereti a rumot, helyettesítheti tejjel)
Hempergetéshez:
20 g kókuszreszelék


Elkészítés:
A vajat elmorzsolom a darált keksszel, hozzáadom a porcukrot, kakaóport, kókuszreszeléket, sárgabaracklekvárt és jól összegyúrom. Ezután hozzáadom a rumot is és újra összegyúrom. Az így elkészült masszát két órára hűtőbe teszem. Vizes kézzel golyókat formázok, amiket kókuszreszelékben meghempergetek. Fogyasztásig hűtőben tárolom. Minél tovább pihen a hűtőben, annál finomabb!

2015. január 17., szombat

Kókuszgolyó 1.

Azért 1., mert biztosan lesz 2. is.
Kétféle receptet nézegettem, és úgy tűnik, sikerült rosszul választanom. Ebben ugyanis elég sok margarin van, aminek aztán olyan domináns íze lett a kókuszgolyóban, hogy jócskán rontott az élvezeti értékén. Azért volt akinek ízlett, és nem csak nálunk, hiszen nagyon sokan készítik így, de engem sajnos nem nagyon emlékeztetett a nagyim készítette kókuszgolyókra (sajnos receptem nincsen), pedig azt szerettem volna újraalkotni.
De nem adom fel. Már nézegettem több receptet, amiben kevesebb a margarin (lehet, hogy teljesen el fogom hagyni) és több a rum és a sárgabaracklekvár. Hamarosan érkezik az újabb recept is :)


Hozzávalók:
200 g darált háztartási keksz (recept itt megtalálható)
100 g margarin
80 g porcukor
6 g natúr kakaópor
10 ml rum
25 g sárgabaracklekvár
5 ml tej (elhagyható)
20 g kókuszreszelék

 
Elkészítés:
A hozzávalókat - a kókuszreszelék kivételével - összegyúrom és egy órára hűtőbe teszem. Vizes kézzel golyókat formálok, majd meghempergetem őket kókuszreszelékben. Fogyasztásig hűtőben tárolom.